Ma reggel fitt voltam, legalábbis azt hiszem. Lehet, hogy csak a kávétól, de akkor is frissebbnek éreztem magam, mint tegnap. Ricsivel mentem suliba, de nem busszal. Az egyik haverja Martin apja jött értünk. Nagyon szuper BMW-jük van. Ő az a tipikus gazdag kölyök, de nincs vele semmi bajom, végül is ő vitt suliba. Nem messze laknak, így az az érzésem, hogy még sokszor fogom ezt a kocsit látni.

- Sziasztok - intett Martin, hogy szálljunk be. Közelebbről látva nagyon aranyos külseje van. Barna kócos haj, sötét szem, apró szeplők. 

- Hé, kösd be az öved - szállt be Ricsi.

- Ha majd te bekötöd, akkor én is - mondta, majd ismét intett, hogy én is szálljak be.

- Szia - mondtam, majd beültem a kocsiba. Rögtön azzal kezdtem, hogy bekötöttem magam... A fiúk furcsán néztek rám, majd Martin legyintett, és beszélgettek a Jet - Are you gonna be my girl című daláról, amihez persze tudtam mit hozzáfűzni, így tök jól elbeszélgettem a srácokkal.

- Szia Léna – köszönt ide Szandi a suli bejárata előtt, és intett, hogy menjek oda.

- Heló – sétáltam hozzá. A Szabó ikrek is ott voltak.

- Ti barátnők vagytok? - kérdezte az egyik. (nem tudtam, hogy melyik.)

- A múltkor még verekedtetek, ma meg már haverok vagytok? Tudod mit jelent ez Zsanai?- Most már tudtam, hogy az előbbi Melinda volt. A hajuk színéről lehet megkülönböztetni őket. Melié a világosabb.

- Felkerül a blogra. Csíííz! - mondta, elővette a telefonját, és egy óriásit vakuzott a szemembe – Perfect. Már fel is raktam – nyomogatta a mobile-ját.

- De mi nem is... Mindegy – motyogtam. Azt szerettem volna mondani, hogy nem verekedtünk, de annyira elvoltak foglalva mindhárman a fotóval, hogy ide sem figyeltek.

- Ők a suliújság szerkesztői is egyben. Azt is klubnak számítják. Te melyikbe jelentkeztél? - kérdezte Lexi , amikor már véglegesen sikerült elemezni a fotót.

- Én a művésetklubba. És te?

- Azon is gondolkodok, de én is már a suliújságot szerkeszteném – mosolygott rám.

- Az jó – mosolyogtam vissza. - És te melyik részt írnád?

- Én szeretném írni a zeneajánlót. Igazából azért hívtalak ide, mert tudod, hogy én egy általánosba jártam Laurával... Szóval, mutasd neki a blogot Meli. Tudod a Laura részlegnél.

- Külön részlege van? - kérdeztem döbbenten.

- Igen, a botrányrészlegen belül.

      Oké. Most már nagyon érdekelt, hogy mi van. Nem tudtam elképzelni, hogy ez a lány botrányos lenne. Azt hittem menten meghalok, amikor megláttam a blogot. Egy csomó ilyen címet láttam: Tamara pasiját elvette/ Hanna pasijára pályázik/ Mónika pasiját is megszerezte a Alexandra/ Laura miatt tönkrement egy tanár házassága/

- Nem hiszem, hogy egy ilyen barátnőt érdemelnél.

- Igazad van – mondtam összezavarodva, és azonnal megállítottam a mellettünk sértődötten elsétált Laurát. Azok a képek igaznak tűntek.

- Hé Lola! Beszélnünk kell – mondtam szomorúan, lehajtott fejjel, és elhúrcoltam a női WC-be.

- Elmondtak mindent. Igaz?

- Igen.

- Egy lány... Egyetlen lány pasiját vettem el, mert szerettem – mondta őszintén.

- Hiszek neked – mondtam. - Beszélek a csajokkal, hogy töröljék a blogot.

- Köszi – mosolygott rám, és megtörölte könnyes szemét.

- Megpróbálom rábeszélni őket a blogtörlésre, de nem ígérhetek semmit. Nagyon makacsnak tűnnek.

- Tudom – bólintott, majd leguggolt szomorúan

- Lányok! Ha csevegni akartok, akkor azt kint is meg lehet oldani – jött be Mátyás Zsuzsanna. Nagyon csinos, hosszú, barna, göndör hajú titkárnő.

- Már épp indulni akartunk - bólintottam, felállítottam Laurát, és kimentünk.

      Negyedik óránk tesi volt. Kallós Dóra, aki járt a kockával, éppen a tükör előtt igazgatta barna, rövid haját. Mikor meg akartam én is nézni magam a tükörnél, (mert nem akartam furcsa csurkával menni tesire) akkor nekem jött „Véletlenül”.

- Ne is törődj vele – Szólt a padon ülő Pap Emese, és lesajnáló pillantást vetett a lányra a matek könyv mögül felnézve – Nem éri meg. - Én rá mosolyogtam, és ő persze vissza, majd fel vette fekete keretes szemüvegét, ami jól ment vállig érő barna hajához, és tovább elemezte a könyvet.

      Órák után Nickkel elmentem a könyvtárba, mert szerdánként nincs ötödik óránk. Meg egyébként is a művészetklubhoz itt kell kitölteni a jelentkezési lapot, mert itt tartják majd hétfőnként.

- Gyerekek! Éppen dokumentumfilmet nézünk arról, hogy mi a különbség a régi, és új vámpíros filmek között. Utána szavazást tartunk arról, hogy ki milyen vámpírokat szeret – mondta a könyvtáros, Major Magdolna. Kedves, kontyos, harminc év körüli, mosolygós, hosszú szoknyás, tipikus könyvtárosnak való néni.

      Hát így telt a délutánom. Tetszett a film. A klasszikus vámpírokra szavaztam, mert azok nem ragyognak a fényben, és nem vegetáriánusok.Mikor haza értem, Karolina már nagyon várt. Nem értettem, hogy miért, de tudtam, hogy van hátsószándéka.

- Léna! Elengedsz Renátához? - kérdezte.

- Az ki?

- Hát egy barátnőm. Légyszi... mivel anya, és apa nincsenek itthon, így te vagy a főnök.

- Nem is tudom. Hétköznap van.

- Na, Léna! Engedd már el – jött oda Barbara. Kettőbe volt csurkázva szőke haja. Ezek összeesküdtek ellenem. Átlátszó volt: Karolina cukira csinálta a négy éves húgom haját , aki anélkül is nagyon aranyos, hogy bármit változtatnánk rajta, így ha ő kér, hogy engedjem el, akkor megteszem. Hát, jó terv volt. Rögtön meglágyult a szívem, és beleegyeztem.

      A szobámba akartam indulni, de meghallottam, hogy Ricsi éppen játszik valamit a gitárján. Megszokásból az ajtaja elé igyekeztem, és hallgatóztam. Nagyon jó zenész. Ilyenkor úgy érzem, mintha nekem játszana, és ettől kicsit közelebbinek érzem a kapcsolatunkat... igazán testvériesnek. Hallgattam, ahogy gitározik. Telljesen beleéltem magam a zenébe, de egyszer csak abba hagyta. Nyilt az ajtó, én pedig beestem. Nagyon kínos volt.

- Sejtettem - mondta lenézően.

- Segíts felállni - motyogtam, ő megcsóválta a fejét, de végül csak felsegített a földről. Nagyon szánalmasnak éreztem magam, de az is voltam. Egészen közelről méregetett felvont szemöldökkel. "Ajaj, most ki fog zavarni" - gondoltam. Ő csendben leült az ágyára, és kezébe vette a gitárját.

- Azt mondtad, hogy szereted a rockot. Akkor ez melyik szám? - kérdezte, majd játszani kezdett. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, és beljebb léptem.

- Paramore: Brick by boring brick - vágtam rá. Elnevettem megam, mert ő csodálkozva bámult rám.

- És ez? Ezt biztos nem tudod - kezdett bele egy újabb számba.

- Jet: Are you gonna be mí girl - válaszoltam.

- Akkor ez? - mondta, de én már a zene megkezdése előtt bekiabáltam: 

- Ez The pretty Reclesstől lesz a Going Down - mondtam magabiztosan.

- Ezt honnan tudtad? - kérdezte ámultan.

- Az titok - feleltem, majd drámaian távoztam.

      Nem igaz, hogy Ricsi azt hitte nem fogom kitalálni a zenéket. Tudom miket hallgat, milyen albumai vannak, milyen dalok vannak az MP5-ös lejátszóján. Az a szomorú igazság, hogy úgy ismerem, mint a saját tenyeremet, holott ő alig tud rólam valamit. De mostmár legalább elhiszi, hogy rockot hallgatok.

Pozitív dolgok: Nicknél előrébb járok a könyvben hat oldallal. Ricsi gitározott nekem, kedves volt tőle, mondjuk azért csinálta, mert kíváncsi volt, hogy hazudok-e neki, de legalább tudja, hogy nem.

Negatív dolgok: Dóra nem tudom miért utál, de az biztos, hogy fáj a kezem a sok „véletlentől”

Megjegyzés: Ellátogattam Szandi állatkertjébe (My Free Zoo), nagyon cool. Ma csak húsz oldalt olvastam az éhezők viadalából, mert elaludtam rajta. Nincs semmi baj a könyvvel, csak nagyon kimerültem.

      Ma mire kikászálódtam az ágyból... Nagyon fáradt voltam. Éjszaka az első nap utáni izgatottságot éltem át, ami annyiból állt, hogy gondolkodtam: „Vajon milyen lesz az osztályközösség?” vagy, hogy „Remélem kedvesek lesznek a tanárok.” De szerencsére hatkor sikeresen kikeltem a jó öreg ágyikóból.

      Első dolgom az volt, hogy megnézzem: Ricsi itthon aludt-e. Szerencsére igen. A legnagyobb megkönnyebbüléssel léptem ki a szobájából, miután ezt motyogta: „Anyu, még öt percet.”

      A nap folyamán nagyon le voltam lassulva, pedig ez a második nap, pörögnöm kéne. A buszon is ábrándoztam, Ricsi pedig zenét hallgatott. Ezzel csak az volt a hiba, hogy egy megállóval arrébb szálltunk le, mert egyikünk sem figyelt.

      Az iskolában még ma sem nagyon tanultunk, mert a tanárok bemutatkoztak, mesélnünk kellett magunkról, a családunkról. Mindenkinek tök átlagos családja van. Elmondtam, hogy szeretek olvasni, filmeket nézni, és a zenei ízlésem változatos, de főként a rockot szeretem. Nick is hasonló dolgokat mondott, ugyanis szinte megegyezik az ízlésünk, csak az anyukája óvónő, az apja pedig rendőr.

      Alig figyeltem egész idő alatt. Ez az óra unalmasan, de eltelt. Éppen Nickkel beszélgettem, amikor odajött Laura.

- Sziasztok, ebből lesz valami – emelgette a szemöldökét.

- És akkor mi van? - mondta gúnyosan Nick, amin egy picit meglepődtem, és elpirultam. Lola megfogta a karom, és elráncigált. Nem tudtam mit akar, tippem sem volt.

- Na?! Mi van köztetek? - érdeklődött.

- Semmi, csak barátok vagyunk – pislogtam nagyokat.

- De lehet belőle még valami?

- Talán, de nem nyilatkozom. - pirultam el kicsit, Lola szavai igazán elgondolkodtattak. Egész helyes, és megegyezik az ízlésünk. - Van már kiszemelted? - kérdezősködtem kissé sunyin.

- Hát van - fordított oda egy emo fiúhoz – A neve Balla Zsolt.

- Hm? Nem tudtam, hogy erre buksz - lepődtem meg. Lola nagyon energikus, nem hiszem, hogy egy antiszociális a legjobb választás. De az is lehet, hogy Zsolt divatemo, mert akkor talán összeillenek.

- Nem is, csak már jártam egy pár fiúval, de emoval még soha. A kapcsolataim mindig tönkrementek, talán csak egy érzelmes fiú kell ide, és kész.

- Igazad lehet – értettem egyet. Talán tényleg erre van most Laurának szűksége.

- Odamegyek – mondta magabiztosan. - Mért ne?!

- Csak nyugodtan – mondtam neki helyet adva. Meg is könnyebbültem, mert a kapcsolat témáról nem tudok nyilatkozni. Sajnos még nem volt barátom. Volt pár fiú, akinek tetszettem, de a tanulással akartam foglalkozni, hogy felvegyenek ebbe a gimibe. Ez sikerült, tehát jól döntöttem.

- Hé, mizu? - jött oda hozzám Ricsi barátnője, Betti.- Léna, igaz?

- Igen.

- A bátyád mondta, hogy szeretnél velem lógni.

- Ezt mondta? - néztem Ricsire, aki éppen Márkkal beszélgetett, és még két fiúval, Kiss Martinnal, és Kovács Tomival. Észrevette, hogy figyelem, ezért likeot mutatott (hüvelykujj), és azt tátogta, hogy kérlek.

- Mért, nem így van? - érdeklődött Betti.

- Ja... dehogynem - füllentettem. - A péntek jó lesz?

- Igen, bowling?

- Mozi? - kérdeztem vissza.

- Mindkettő?

- Megbeszélve – bólintottam. Kedves lánynak tűnik.

- Nem gond, ha Diána is jön? - mutatott rá egy szőke hajú, alacsony lányra. - Hívd el nyugodtan a barátaidat te is – mondta, mire megszólalt Rihanna egyik száma.

      A kövi óra érdekes volt, mert a klubokról beszélgettünk. Nickkel a művészet klubot néztük ki magunknak, mert tanakodtunk, hogy a könyvklub, vagy filmklub. Végül a művészetklub mellett döntöttünk, mert ott szó esik könyvekről, és filmekről is. Szerettünk volna egy elfoglaltságot találni, mert egészen jó barátok lettünk. Órán is levelezgettünk, mert amikor suttogtunk, akkor ránk szólt ofő.

      A harmadik óra után odajött hozzám egy szemüveges, szőkés barna hajú, alacsony srác.

- Szia – integetett. Közel volt, de mégis intett, furcsa volt. - Te vagy Léna, ugye?

- Igen – mosolyogtam rá.

- Én Juhász Róbert vagyok.

- Heló.

- Te melyik klubba mész?

- A művészetklubba – válaszoltam. - És te?

- Az jó klub, én a robotklubba. - Erre az a gondolatom támadt, hogy remek, csinálhatsz magadnak egy robot barátnőt, de szégyelltem ezt a gondolatot, mert olyan nagyon gonosz. Alexandra integetett, mert tudta, hogy egy kocka nem a megfelelő társaság, ezért elköszöntem (udvariasan). Sajnáltam kicsit, mert amiben igazán jó vagyok, az az, hogy mindenkivel szót értek. Nem is volt olyan rossz a beszélgetés. De azt tisztán hallottam, hogy a fiú felsóhajt, és ezt motyogja: Egy művész. Erre akaratlanul is elnevettem magam.

- Átjössz hozzám pénteken? Tudod, hallgatunk egy kis Taylor Swift-et, megnézünk egy csajos filmet. Nah? Benne vagy? - érdeklődött.

- Ige... Oh, nem jó, moziba megyek Diánával, meg Bettivel. Te nem jössz?

- De, szívesen elmegyek – mosolygott rám. Szóval ő szereti Taylor Swiftet, és a csajos filmeket? A rock, és a horror ellenére bevallom: Én is odavagyok ezekért.

      A nap többi része nagyon lassan, és unalmasan telt, de legalább nem kellett tanulni. Egészen megkedveltem az osztályt. Itt mindenki egyéniség. Nem volt otthon se anya, se apa, így a tesóimnak, és nekem én csináltam kaját, persze Barbi még oviban volt. Baconös tojásrántottát sütöttem.

- Na, mi volt a suliban? - kérdeztem Ricsitől, mert Karolina már mindent elmondott. Szeret beszélni.

- Semmi különös. Köszi, hogy falaztál Betti előtt.

- Tudod, kicsit elegem van abból, hogy falazzak, de mért nem mondtad meg neki, hogy te akarod, hogy találkozzunk? - kérdeztem.

- Mert így jobb. - Abban a pillanatban megcsörrent a telefonom. (The pretty reckless-Miss nothing)

- Tessék...Léna vagyok – szóltam bele.

- Szia Léni. Juhász Robi vagyok, egy osztályba járunk. A bátyád adta meg a számod. Ráérsz pénteken? El mehetnénk valahova. - Oh, de édes. Randizni akart velem.

- Ó. Ne haragudj, de akkor Bettivel megyek moziba.

- Akkor szerdán?

- Könyvtár – mondtam.

- Értem, akkor szólj majd ha ráérsz.

- Oké.

- Na szia – köszönt el, és már le is rakta. Szerintem azt hiszi, hogy ez egy lekoptatás volt...

- Te megadtad a számom Robinak? Hisz ő olyan srác aki Sms-ezik randi közben.

- Honnan tudod?

- Kallós Dóra járt vele. Nagyon gyorsan terjednek ebben a suliban a hírek.

- Ajaj, mindig lúzerek esnek beléd – motyogta Kari. Legyintettem egyet... igaza volt, de akkor sem kedvesen fogalmazott.

- Kérlek ne add meg a számom fiúknak – mondtam Ricsinek, de ő nem szólt erre semmit, csak megvonta a vállát. Kedves.

      Mi után befejeztem a vacsit bementem a szobámba. Nem kellett tanulni, így bekapcsoltam a számítógépet, és facebookozni kezdtem. Alexa rögtön rámírt.

Alexandra: Haly. Mizu? :)

Én: Semmi különös, csak unatkozok. Veled mi van? :D

Alexandra: Én most már nem. Hé hallottál az új My Free Zoo mániáról?

Én: Persze. Neked van?

Alexandra: Van hát. Gondolom neked is :)

Én: Jól gondolod, olcsó játék hülye gyerekeknek xĐĐ

Alexandra: xĐĐ

Én: Ne harizz, de megyek, mert kezdődik a V, mint Victoria. Szia.

Alexandra: Köszi, hogy szólsz, totál ki ment a fejemből.. megyek én is. Szia.

És nagyjából ennyi volt a beszélgetés. Értékelem, hogy rám írt, kedves tőle. Nem érdekel, hogy Lola mit mond. Szerintem kedves lány.

Pozitív dolgok: Laura, és Zsolt egy fa alatt ülnek. (na jó, ez gyerekes, de akkor is). Ricsi barátnője Betti jó fejnek tűnik, azt hiszem jó lesz a program. Alexandra rám írt, szerintem jó barátok leszünk. A tanárok jó fejek, és a lehető legjobb döntés volt Nicket mellém ültetni.

Negatív dolgok: Ma nagyon le voltam lassulva, ezért nem nagyon tudtam megismerni a tanárokat... Ja, és belém zúgott egy kocka. (mondjuk ez nem olyan rossz, de szomorú, hogy nem látok értelmet ebben, hiszen szerintem teljes ellentétek vagyunk. Azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de ez az érzése viszonzatlan.)

Megjegyzés: Nickkel versenyzünk, hogy melyikünk tudja előbb kiolvasni az Éhezők viadalát. Már ma elolvastam hatvanöt oldalt. El is álmosodtam tőle.

      Ma reggel korán keltem, mert nem akartam elkésni a suliból, ugyan is az első benyomás a legfontosabb. Anya, és apa kicsit később kezdték ma a munkát, ezért itthon voltak. Gyorsan el foglaltam a fürdőt, mielőtt Karolina megtámadja, de akkor be jött anya.

- Léna! - szólított meg. - Felkelted a bátyádat?

- Persze, Karit nem kell?

- Ő már elment a barátnőjével – forgatta a szemét, mert hogy is mondjam Karolina sokat csavarog. Ha anya nem engedné, akkor valószínűleg csak úgy köszönés nélkül elmenne.

Reménykedtem, hogy a szobájában van Ricsi, mert sokszor itthon sem alszik. Bementem a szobába, lehúztam a takarót az ágyáról, de nem volt ott. Nem tudtam mit tegyek. Zavartan kimentem, majd anyára néztem.

- Mi az? Nem akar fel kelni? - aggódott.

- Nem, mindjárt jön, csak még átnéz valamit – találtam ki. Nem szeretek füllenteni, főleg nem anyának, de Ricsivel megígértük egymásnak, hogy falazunk. Nekem még nem volt rá szűkségem, de ő gyakran ilyen helyzetbe hoz.

- Jó, de készülődjön, mert el késik – magyarázta anya, és vörösesbarna haját feltűzte, miközben megfordult.

      Én sikeresen el készültem. A szememet csak vékonyan húztam ki, mert nem akartam, hogy a tanárok kiszúrjanak miatta. A hajam felét felfogtam, így komolynak látszódtam, ugyan akkor lazának. Lila, flitteres nyári atlétát vettem fel, és egy laza farmerszoknyát, alá egy fekete, szaggatott cicanadrágot. Ezzel a stílussal rendelkezem, nem szégyellni való, ugyan akkor nem tűnök ki a tömegből. Nekem megfelel. Mindig arra törekedtem, hogy ne nézzenek strébernek, mivel nem vagyok az. Igaz, hogy pár könyvet elolvastam már, de ki nem? Alig hinné rólam valaki, hogy olyan lány vagyok, aki szeret videojátékozni, és horrort nézni, ráadásul Rock zene fan vagyok. A gondolataimat apa zavarta meg.

- Hogy áll a bátyád? Mindent átnézett? - kérdezősködött, közben beállította szőke haját a tükörnél, ami a bátyám szobája előtt csüng. Ki kellett találnom valamit, mert éppen be akart menni Ricsihez.

- Öm, hogy álltok azzal az üggyel? - faggatóztam elé állva, hogy megállítsam.

- A StreetArt üggyel.? - kérdezte, és én bólogattam, nem tudtam mire, de azt tettem. - Azok nagy huligánok voltak... - töprengett - Most hogy kérded elég jól állunk, de el állnál légy szíves, mert meg szeretném nézni Ricsit, a végén még el fog késni.

- Izé, nem mehetsz be! - mondtam bátortalanul.

- Miért? - Vonta fel az egyik szemöldökét apa.

- Miért? Mert... Jaj! Begörcsölt a lábam – színészkedtem,és fájdalmat mutatva leültem elé nyújtani.

- Gyenge próbálkozás – mondta. - Valami van ott, amit nem szeretnék látni, mondjuk egy lány?

- Jaj apa, semmi ilyesmiről nincs szó – füllentettem, ha nem is lány van bent, de Ricsi tuti lánynál van.

- Vigyázz! Had menjek be – mondta, és bekopogott az ajtón. Senki nem válaszolt, de ő benyitott. És mit látnak szemeim?! Ricsi bent volt. Az ablakon mászhatott be, ugyan is azt tárva, nyitva hagyta. Hangosan lélegeztem fel a megkönnyebbüléstől.

      Együtt mentünk suliba. Ő a buszon szokás szerint felvette a fülhallgatóját, én pedig unottan néztem ki az ablakon.

- Azért köszi – mondta, majd idenyújtotta az egyik fülhallgatót. Én fel vettem azonnal (nemes gesztus volt.) A Paramore-től énekelte egy fiúhang a Brick by boring brick-et, ami egyébként az egyik kedvenc számom.

- Ez a Paramore, de ki énekli most? - érdeklődtem.

- Szóval véletlenül ismered. Ez a demónk. Én mellesleg a...

- A dobos vagy, vagyis voltál – fejeztem be helyette. - De mi az, hogy véletlenül tudom?

- Gondolom nem nagyon bírod a rockot.

- De szeretem – mondtam feldobva a zenétől.

Végre tudja, hogy nem vagyok olyan unalmas, mint azt ő gondolná.

      Amikor megérkeztem a suliba, rögtön Alexandrával futottam össze. Próbáltam elkerülni, de amikor elfordultam megszólított.

- Hé Léna! Várj meg! - mondta, én megálltam, és lassan megfordultam. Azt hittem, hogy pattogni fog, vagy valami hasonló, de kellemesen csalódtam.

- Tudod a nevem? - lepődtem meg.

- Megkérdeztem Laurától, de nem ez a lényeg. Nagyon sajnálom, hogy tolakodtam. Tudom, hogy nem nagy ügy, de elég szánalmas bemutatkozás volt, és tudnod kell, hogy nem ilyen a stílusom, úgy értem nem vagyok igazságtalan. Rossz passzban vagyok, az öcsém beteg, én meg teljesen kivagyok – magyarázta, közben megakadt a hangja, és egy könnycsepp gördült végig arcán.

- Kérsz egy zsepit, vagy valamit? - kérdeztem. Nem nagyon tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Ilyenkor csak állok, és szerencsétlenkedek, közben feleslegesnek érzem magam.

- Nem – jött közelebb, és mi a fene... meg ölelt. Ez kissé fura volt, de a hátát kezdtem veregetni, mintha barátok lennénk. Az ilyen helyzeteket igaz, hogy nem tudom kezelni, de a vígaztalásban jó vagyok.

      Szünetben oda szaladt hozzám Laura. Vidám volt, mint tegnap. De hamar a hátam mögé nézett, és kérdően bámult oda.

- Mi a csuda van a hátadra ragasztva? - szedett le egy papírt onnan.

- Íii. Mi van rá írva? Lúzer, hülye, esetleg pancser, vagy valami csúnya? - kérdeztem meglepődve.

- Öm... Nem, itt az áll, hogy „Remélem jó barátok leszünk” – olvasta fel. - Szandi volt, igaz? - kérdezte, és én mosolyogva bólintottam, de kiábrándítottak. - Léna, be ne dőlj neki, hazudik, ő nem jó fej.

- De mi van, ha tényleg komolyan gondolja ezt az egészet?

- Nem tudom, de én a helyedben nem élném magam bele.

- Hát jó - mondtam visszafojtva a mosolyomat.

      Első óránk ma irodalom lett volna, de egész nap osztályfőnökit tartottunk, mivel ez az első nap. Az osztályunk egészen rendben van. Ahogy azt le vettem van néhány komolyabb fiatal az osztályunkban, de azért rossz fiúkból is akad elég, erre jó példa a bátyám, akit nem láttam a teremben, pedig egy osztályba kerültünk. Egy szép, fiatal hosszú, sötétbarna hajú tanárnő lépett be a terembe.

- Sziasztok! Én leszek ebben az évben az osztályfőnökötök. Én fogom nektek az irodalmat, és a nyelvtant tanítani. A nevem Nagy Szilvia. Azt hiszem remekül fogunk együtt dolgozni – mondta, majd végignézett az osztályon.

Ritkán látni ilyen kedves modorú tanárt. Szeretem az irodalmat, és a nyelvtant is, de itt abban mindenki jó, mivel ez a Humán suli. Tanárnő elővette kis jegyzetfüzetét, amiben a diákokról van írva néhány sor. Még év végén kellett kitölteni egy ilyen lapot, ezeket odaadták a jövőbeli osztályfőnököknek, hogy már felkészülve köszöntsenek minket. Jó alaposan átnézte a jegyzetet, és egy külön lapra kezdett írni valamit.

- Oké... - csapta be a füzetet, erre mindenki odafigyelt.

- Hé, szerinted most mit fog csinálni? - kérdezte halkan Lola, aki mellettem ült. (ő kért meg, hogy hívjam így).

- Hát, nem sokára megtudjuk – válaszoltam, erre ő bólintott, és a tekintete azt sugallta: igaz-igaz.

- Most fogjuk kialakítani az ülésrendet. Hasonló érdeklődésű diákokat ültetek egymás mellé, hogy még véletlenül se legyenek gondok – mosolygott Nagy tanárnő.

Az  osztályfőnökünk elmondta, hogy ki ki mellett fog ülni. Mellém egy kék szemű, szőkés hajú, egész helyes srácot ültetett. Egy laza póló, és egy farmer volt rajta.

- Szia – köszönt, közben lehuppant mellém. - A nevem Nagy Dominik, de hívj nyugodtan Nicknek.

- Én Abaffy Léna vagyok. – mutatkoztam be.

- Akkor Lén leszel - mosolygott rám félmosollyal.

- Az oké lesz – erősítettem meg.

- Nick elő vette a telefonját, és a pad alatt titokban egy filmet kezdett nézni, közben a tanárnő beszélt.

- Mit nézel? - kérdeztem.

- A véres valentint – válaszolt.

- Horror? Nem tűnsz horrorosnak.

- Honnan tudod, hogy ez az.

- Én horroros vagyok – feleltem magabiztosan.

- Te? Te sem tűnsz annak – mondta, mire mind a ketten egymásra mosolyogtunk.

- Nem fog le szidni téged a tanárnő? - kérdeztem halkan – figyelni kéne.

- Már kívülről tudom a szövegét. Ő a keresztanyám, ezt a szöveget már számtalanszor hallottam.

- Értem – mondtam. Abban a pillanatban egy helyes, barna hajú, zöld szemű fiú lépett be.

- Napot – köszönt oda az osztálynak lazán.

- Mi a neved, és hol voltál? - kérdezte tanárnő.

- Somogyi Márk vagyok, és elnézést a késésért, de egy lány szomorkodik a folyosón, azt hiszem valami Alexandra, én csak próbáltam megvigasztalni.

- Abban a másodpercben bűntudatom lett, hogy magára hagytam, de megkérdeztem, és azt mondta ellesz. Meg kellett volna bizonyosodnom arról, hogy 100%-ig jól van-e. De azt azért nem gondoltam, hogy ennyire nagy a baj. Laurával szomorúan néztem össze.

- Talán ismeri valamelyikőtök? - kérdezte ofő. - Milyen Alexandra? - nézett Márkra.

- Öm...Baróti – vágta rá.

- Én ismerem – mondták egyszerre az ikerek. Gyorsan felpattantak, és már rohantak is. Ekkor be jött a bátyám.

- Nocsak-nocsak, még egy későn érkező. Miért késtél, mi a neved?

- Késett a busz – mondta ezt a hazugságot, ugyanis egy busszal jöttünk. Egyébként fésültebb volt akkor. Reméltem, hogy nem azt csinálta, amit gondoltam, de akkor bejött egy szép lány, akinek barna haja szintén kócos volt, és akkor már tudtam, hogy mért késett el Ricsi.

- Elnézést a késésért – mondta.

- Micsoda balfékek, jól bemutatkoztak – csóválta a fejét Nick. Ekkor elénk leült a két hancúrozó.

- Szia húgi? Nagyon átlátszó volt ez az egész? - fordult hátra Ricsi. Ekkor Dominik meglepődve nézett rám, és elszégyellte magát, amiért ócsárolta Ricsit.

- Hát, csak nézz rá az osztályra – néztem az osztályra, akik mind őt bámulták kuncogva.

- Ne szólj anyunak – mondta lazán.

      Szép volt a lány, de ez azért kicsit furcsa viselkedés. Talán már előbbről ismeri? Nem tudom, de az biztos, hogy jól bemutatkoztak, és a bátyám miatt talán engem is leminősítenek egy kicsit. Ekkor azt gondoltam.

      Ebéd szünetben kétségbe estem. Egyik asztaltól Lexi hívott, a másik asztaltól Laura. „Most hova?” - gondolkodtam el. Szerencsémre egy hang zavarta meg a gondolataimat. Ncik hangja volt. Azt akarta, hogy üljek mellé. Nem kellett kétszer mondani. Egy bocsit azért odatátogtam mind két lánynak, de örülök, hogy így alakult. Dominikkel sok minden közös bennünk. Ő is szereti a Rock zenét, és a horror-t, így volt miről beszélgetni.

      Busszal mentem haza. Az erdőnél levágtam az utat. Nem vettem észre Ricsit a megállóban. Csak akkor találkoztunk, amikor a buszon keresgéltem egy helyet, majd megláttam, és lehuppantam mellé. Nem nagyon beszélgettünk, de a kínos csendet megtörve hozzámszólt.

- Léna, szeretném, ha összebarátkoznál Bettivel.

- Betti? Milyen Betti?

- Hát a barátnőm. Boros Betti.

- Ó, szóval már a barátnőd? - kérdeztem mosolyogva.

- Igen – válaszolt, és visszamosolygott. Ez gyorsan ment, de Ricsi nem választana olyan lányt „barátnőjének”, akit nem kedvel.

- Minden tőlem telhetőt megteszek – viccelődtem.

- Gondoltam, ezért beszerveztem péntekre egy programot nektek.

- Hé, már meg mondtam hogy ne szervezkedj nélkülem. De ha nem is bírsz, akkor mért olyan fontos az, hogy összebarátkozzak vele? - érdeklődtem.

- Csak, egyébként honnan veszed, hogy nem bírlak, még is csak a húgom vagy – mondta, majd zenét kezdet hallgatni. (Green Day. Jó választás) Örültem, hiszen azt nyilatkozta, hogy bír, és ez új.

Otthon anya éppen mosogatott. Dugig volt a mosogató.

- Elromlott a mosogatógép, hogy ennyi mindent kell kézzel mosni? - kérdeztem.

- Igen. Már hívtunk egy szerelőt.

- Honnan van ennyi mosatlan?

- Apád áthívott néhány munkatársat, mert lezárták az ügyet, és kapott egy nagyon fontos munkát. Ezt ünnepelték meg.

- Értem. Hagyd csak, majd én elmosom – mondtam, és átvettem tőle a munkát.

- Egyébként mi volt ma a suliban? - kérdezte, miközben megtörölte a kezét.

- Hát, a tanárnő nagyon kedves, akár csak a padtársam. A lány, aki elém állt a sorba, az bocsánatot kért. És minden szerdán megyek könyvtárba, mert akkor kevesebb órám van. – magyaráztam.

      Mosogatás után be mentem a szobámba, majd csináltam magamnak egy My Free Zoo-t. Most mindenki ezzel a játékkal játszik. ( Már a 3. szinten vagyok.) Facebookoztam egy kicsit. Bejelölt néhány osztálytárs, és én is bejelöltem néhányat. Az a Somogyi Márk is bejelölt. Egész kedves fiúnak tűnik, láttam vele csevegni Ricsit. Eléggé elvoltak.

Pozitív dolgok: A tanárnő, és a padtársam kedvesnek tűnnek. Alexandra bocsánatot kért, talán egyszer barátok leszünk. Ricsivel már kezd alakulni a testvéri viszonyunk, de nem hiszem, hogy azonnal minden meg fog változni.

Negatív dolgok: Lola nagyon le akar beszélni arról, hogy Lexivel barátkozzak (Lexi=Alexandra). A bátyám jól beégett ma, de egyesek szerint „menő”, amit csinált. Sőt, elég sokan ezt gondolják.

Megjegyzés: Nem is volt olyan szörnyű az első nap, és a suli is tetszik.

      Nemsokára gimis leszek. Ma mentünk a könyvekért, az órarendért, és megnézhettük az osztálynévsort, ami egyébként engem nagyon érdekelt. Sajnos egyik barátom sem jelentkezett ide, de majd meghaltam, hogy lássam azt a névsort, ami meghatározza a gimis éveimet. A suli neve Radnóti Miklós Gimnázium, de mindenki csak a Humán suliként emlegeti, mivel főként ezeket a tantárgyak létesítik előnyben. Itt mindenki tehetséges valamiben. Ez által vettek fel mindenkit.

      Az ikerbátyámmal, Ricsivel mentem a könyvekért, ami azt jelentette, hogy cipelhetem mind a kettőnk cuccát, amíg ő ellóg, azt sem tudom hova. Nem olyan jó a viszonyunk, bár én mindent megteszek, ő az ilyen fajta gesztusokat semmibe veszi. Busszal mentünk, ugyanis a szüleink ügyvédként dolgoznak, és ma korán elmentek. Ilyenkor én ügyelek arra, hogy húgaim Karolina, és Barbara eljussanak az általánosba, és az oviba. Szerencsére ez nem sűrűn alakul így. 

- Én elmegyek egy kicsit szórakozni, tudod mi a dolgod? - kérdezte Ricsi a buszmegállóban, kezével végigsimította sötét haját, és úgy nézett rám barna szemeivel, mintha akkor is tudnom kéne a választ, ha most keltettek volna fel a legmélyebb álmomból.

- Ja, nem szólni anyának, és cipelni a cuccaidat – forgattam a szememet. - De...

- De, mi?

- Hadd nézzem meg az egyik próbáitokat. - kértem tőle. A bandájuk neve Anti-teardrops. (Anti-könnycseppek. Tökéletesen illik egy rockbandához.) Reméltem, hogy igent mond, és hogy egyeztetünk egy időpontot, de hiába reménykedtem.

- Majd – mondta unottan, mivel ezért rágom a fülét ezer éve. Nagyot csalódtam, pedig gondolhattam volna, hogy ezt mondja. Sokszor járok így vele, mert szinte mindig csak ez a „majd” szócska a válasza. Annyira sem méltat, hogy rám nézzen, miközben ezt mondja. Tudom, hiszen miért lenne fontos, hogy rám nézzen? De ismerem az okát, ami miatt ennyire zavar. Ha rám nézne, akkor egy kis biztatást éreznék, hogy a majd az tényleg nemsokára eljő. Ismerem Ricsit, és tudom, hogy azért nem néz a szemembe közben, mert tulajdonképpen hazudik. A majd az sohát jelent ez esetben.

- Mindig ezt mondod – néztem rá sértődötten. Most először közöltem ezt a tényt vele. El is gondolkozott ezen a mondaton, és mintha egy kis megbánást láttam volna rajta, és meg is torpant. Az is lehet, hogy csak képzelődtem, hogy jobban érezzem magam. Anyával sohasem értettük Ricsit. Én annyira próbálkozom, hogy jobb legyen a viszonyunk, de ez anélkül nem megy, hogy ő nem segít. Lehet, hogy elgondolkozott pár másodpercig, de hideg, őszinte választ adott egy kérdés formájában.

- Mért nem elég az, hogy hallgatózol a szobám előtt, amikor gyakorlok? - annyira elszégyeltem magam, hogy alig tudtam levegőt venni. Nagyon kínos, hogy ezt ő tudja.

- Honnan tudod? - motyogtam a kérdést.

- Anyu mondta. - Ó igen... a jó öreg anyu. Ha talál egy kis okot arra, hogy Ricsi minimális érdeklődést mutasson felém, azzal azonnal előáll.

- Ricsi, én nagyon szeretném megnézni a bandátokat. Közelednék feléd, de te nem hagyod. Miért? - Ennél a kérdésemnél meg is jött a busz, megjegyezném, hogy talán pechemre, mert nélküle nem vártam volna ennyit a válaszra... Helyet foglaltunk egymás mellett, majd bele is kezdett.

- Mert nincs bennünk semmi közös, akkor mért bírnálak? - Ez a mondat a legnagyobb badarság a világon. Ugyanazokat a számokat szeretjük, a filmekről nem is beszélve. Mindenképpen közölnöm kellett vele, mert nem akartam, hogy egy nyálas zenét hallgató, sírós filmet néző kislánynak nézzen. (Mondjuk a sírós film néha jól jön, de végül is lány vagyok.)

- Nem is ismersz, ha ismernél tudnád, hogy... - magyaráztam volna neki, de észrevettem, hogy zenét hallgat, és nem figyel. Hát ez remek, a bátyámat egy szemernyit sem érdeklem, hiába töröm magam. Szomorúan fordultam az ablakhoz, és unottan néztem a tájat. Csak arra tudtam gondolni, hogy miért ismert engem az a személy ennyire félre, akihez a világon a legjobban ragaszkodok, vagyis ragaszkodnék.

     Gondolataim eltartottak volna még egy darabig, de megérkeztünk. Mindig is ismertem a suli környékét. Krémszínű épület, körülötte füves, parkos terület, amin kényelmes padok, fűzfák helyezkednek el. A közelében egy barátságosnak tűnő erdő található, ahol le lehet vágni a buszmegállóba tartó utat. Ezerszer jártam már a környéken, de az iskolában még nem fordultam meg. Kellemesen csalódtam. A falak bézsszínűek, néhány helyen virágos tapétával. A krémszínű csempe illett hozzá, olyan harmonikussá varázsolta az épületet. 

      Hosszú ideig álltam sorba a könyvekért, amikor hárman elém tolakodtak. Két teljesen egyforma lány, gondolom ikrek. A hajuk színe különbözött egy kicsit, az egyiknek világosabb barna volt, mint a másiknak, de zöld szemük teljesen ugyan olyan, és a ruhájuk is. A harmadik egy szőke, barna szemű, alacsony lány. Igazságtalannak tartottam, hogy így tolakodnak. Bár nem csináltam belőle nagy ügyet, de azért szólni szóltam nekik.

- Öm...bocsi - szólítottam meg a szőkét, mert ő állt közvetlenül előttem.

- Hm? - nézett rám kérdően.

- Már vagy fél órája álok itt sorba, légy szíves...

- Ezzel mire akarsz célozni? - kérdezte, és közben a körmét bámulta. Pofátlanság. De szerencsére mindig olyan lány voltam, aki ilyeneken nem húzza fel magát.

- Kérlek engedj vissza! - mondtam neki a lehető legbarátságosabban, mert nem vall rám a rosszindulat.

- Oké – oké. Ne hisztizz! Csajok! - nézett az ikerpárra, majd egyforma tempóban, s léptekkel elvonultak a sor végére. (Ráadásul én nem hisztiztem.)  Mosolyogva, a fejem csóválva néztem utánunk, ezzel jelezve, hogy ez a viselkedés már nem gimibe való, max általánosba.

- Ne is törődj velük – szólított meg a hátam mögött álló lány. Barna, hullámos haját hátradobta, majd sötét szemeivel úgy nézett rám, mint aki választ vár egy fel nem tett kérdésre.

- Jó ötlet – értettem egyet.

- Ő Baróti Alexandra volt, azok a lányok pedig a Szabó ikrek, Melinda, és Zsanett. 

- Abaffy Léna vagyok – mondtam, közben kivettem szőkésbarna hajamból a gumit, és újra copfoztam. 

- Az én nevem Abódi Laura.

- Honna ismered azokat a lányokat?

- Egy osztályba jártam velük, és az osztálynévsort elnézve újra peches leszek.

- Megnézzük, hogy mi egy osztályba kerülünk-e, mi után végeztem?

- Persze – válaszolta. - Én addig megvárlak itt, legalább beszélgethetünk egy kicsit.

      Kedves lány. Sorban állás közben nem tudtam meg róla túl sok mindent, de az tuti, hogy rendes. Szerettem volna vele kicsit többet beszélgetni, de elment az idő, és mennie kellett az oviba, hogy elhozza az öccsét. Szerencsére lesz még lehetőségünk jobban megismerni egymást, mivel egy osztályba kerültünk.

      Mikor a buszmegállóba érkeztem, láttam, hogy Ricsi már ott várakozik. Észrevette, hogy mellette állok, mert rám   nézett, de egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ő az mp5-ös lejátszóján hallgatta a zenét, én pedig öt percenként az órámat kopogtatva megjegyzéseket tettem, hogy „A buszozás nem cool”, vagy „Mért késik ennyit a busz?”. Több szavunk nem is nagyon volt egymáshoz. A buszunk meg is érkezett egy óra múlva. Mindenki tolakodva szállt fel rá. Élet-halál harc ment az ülésekért, szerencsére elől álltunk a megállóban, így gyorsan leültünk egymás mellé.

- Mi volt veled ma? - kérdeztem, mert láttam, hogy a zenejátszóját már eltette.

- Kirúgtak a bandából – válaszolt. Döbbenten meredtem rá. Nagyon jó zenész, akkor mi történhetett?

- Az rossz - motyogtam. A megdöbbenéstől csak ennyi jött ki a számon. -  Én megismertem pár jövőbeli osztálytársunkat - tereltem el a gondolatait, hogy ne legyen szomorú.

- Az viszont jó – nézett rám úgy, mint aki egy kérdést szeretne hallani. Vettem is a célzást... inkább beszélni akart róla, hogy lenyugodjon. Elég ideges volt. Ez a banda a mindene.

- Na mesélj! Miért rúgtak ki?

- Robi szerint bámultam a csaját igen, ez vall Ricsire, mármint nem az, hogy bámulja a csajokat, hanem azt akarja, hogy megkérdezzem, és mégis laza, rövid választ ad.

- És, nem így volt? - érdeklődtem.

- De, de nem ez a lényeg, sohasem másznék rá a haverom barátnőjére, nézni csak szabad.

- Elhoztam a könyveidet – mutattam a púpos táskámra elterelésként, mert láttam rajta, hogy tényleg ideges, de őt ez nem annyira foglalkoztatta.

- Az remek – mondta, és megint zenét kezdett hallgatni. (Kihallatszott. Imádom a The Pretty Recklesst.)

      A napom fénypontja otthon várt. Anya tejszínes, tárkonyos csirkeragu levest csinált. Na jó, csak a második fénypontja, mert a barátszerzés azért előre valóbb. Jó tudni, hogy legalább egy rendes lány jár majd az osztályba.

Pozitív dolgok: Találkoztam pár osztálytárssal.

Negatív dolgok: A bátyámmal a kapcsolatom még mindig a nullán van, de remélem sikerül felhoznom.

Megjegyzés: Belenéztem a tankönyvekbe... nem lesz könnyű, de megoldom.

Órarend:

Név: Abaffy Léna.

Kor: 15 éves

Itt lakom: Nyíregyháza környékén.

Érdeklődési kör: olvasás, (tanulás), Taylor Swift, filmek, Rock, The Pretty Reckless, Paramore, Vámpírnaplók, Maroon 5, horror, romantika, pop, smink, divat, haverok, suli, naplóvezetés, youtube sztárok.

Mottó: "Ne sírj, mert elmúlt! Mosolyogj, mert megtörtént..."

Megjegyzés: Nem sokára gimis leszek, így úgy döntöttem, hogy írok egy naplót, csak a kibontakozás kedvéért.

Mostanában nagyon populárisan terjednek a napló formában írt ifjúsági regények. Mindenki (nyilván) ismeri a SZJG-t, amit Leiner Laura írt, és nem soká kiadásra kerül az utolsó része, amit már több ezren várnak. Ez a regény arra buzdított, hogy én is írja egyet, természetesen mindenféle koppintás nélkül. Ha nem tetszett az a könyvsorozat, akkor is érdemes belenézni az enyémben, mert igaz, hogy ez is a jelenben játszódik, és napló formájában íródott, de a tartalma nagyon eltérő ahhoz képest, hogy a szereplők egyidősek a másik regényében szereplőkkel. (Ezzel arra célzok, hogy nem azt csinálom, hogy fogok egy regényt, ami tetszik, és átírom, hanem ezek az én ötleteim, és az én szereplőim)